Azt tanácsolták, hogy minél érthetőbben fogalmazzak, mert olyanok is olvasni fogják, akik nem szakmabeliek. Ezen elgondolkodtam és arra jutottam, hogy talán nem lenne baj az alapokkal kezdeni. Nem nagyon fogok majd használni olyan szavakat, melyek a nyomdaiparban természetesek, így kerülöm majd a színezet, színinger, színingerkülönbség, színezetdússág, és hasonló szavakat, de amikor elkerülhetetlen a használatuk, akkor majd elmagyarázom. Akinek ezek az alapok unalmasak, azok továbblépnek rajta vagy nem látogatják ezt a blogot.

Elsőként a színkeverésről fogok írni. A szemünk az egyetlen szervünk, mely nemcsak arra alkalmas, hogy a világból érkező fénysugarakat felfogja, hanem maga is egy ablak, amibe bele lehet nézni. Tehát anélkül lehet vizsgálni ezt a szervünket, hogy fel kellene vágni, valamilyen eszközt bevezetni. A fénysugarakat kétféle fényérzékelő receptor érzékeli és továbbítja az agy felé, az egyiket pálcikának, a másikat csapnak hívjuk. A csapokból van a kevesebb, de ezek felelősek a színlátásért, leginkább a sárgafolt környékén csoportosulnak. Három szín érzékelésére képesek, a vörös, zöld és kék színekre. Ezek aztán összeadódnak és így keletkeznek a színek. Az összeadódást additív szóval mondjuk, ha idegenül akarunk beszélni. A három szín összeadódása fehér színt eredményez. Ez csak fénysugarak esetén működik, amit például a monitorunk is sugároz, de a mobil kütyünk szintén.

Aztán van egy másik színkeverési mód, ami úgy működik, hogy a tárgyra érkezett fénysugár visszaverődik és ez érkezik a szembe. A rá beeső fénysugarak egy részét a tárgy elnyeli, s így azt lehet mondani, hogy a kivonja a színeket az összetett fénysugárból. Azonban a szemünkbe a visszavert fénysugár érkezik, ami összeadó színkeveréssel alkot színt. A látásunk szempontjából tehát nincs színkivonó színkeverés, ha nem érkezink fénysugár a szemünkbe, nem látunk. amikor kevés fénysugár érkezik a szemünkbe, akkor sem látunk színeket, és akkor sem, amikor sötétedik. Ahogy egyre sötétebb lesz az érzékelésnél a pálcikák szerepe kerül túlsúlyba, melyek nem érzékelnek színeket. És még valami érdekes dolog: sötétedéskor egyre inkább kékesnek kezdünk mindent látni. Azaz a szemünk érzékenysége eltolódik a rövidebb hullámhosszak felé. Ez a Purkinje-jelenség.

S akkor említsük meg, hogy a hullámhossz a színek szempontjából egy lényeges dolog. Az ember a 380-780 nm közötti sugárzásokat képes érzékelni. Az alacsonyabb hullámhossznál a lila, míg a magasabb hullámhossznál a vörös színek vannak. E fölött vannak az infravörös hullámok, míg az alsó tartomány alatt az ultraibolya, amivel a szoláriumban bárki találkozhat.

És így elsőre még egy foglmat megemlítek. Ha készítünk egy olyan hengert, melynek a nyílása az átmérőjéhez képest jóval kisebb, s a belseje teljesen fekete mattra van festve, a bejutó fény nem tud kijutni. Ha ezt a hengert hevítjük, akkor egy idő után a nyílása színes lesz. Az adott színhez egy hőmérséklet társítható. Ez elég meglepő módon a színhőmérséklet nevet kapta és Kelvinben mérjük. Ezt a színhőmérsékletet használjuk a fényforrások jellemzésére. És akkor itt folytatom majd, talán holnap...